Az ember könnyen megszokja a jót. Ez esetemben is beigazolódott. Az elmúlt két hónapban végre együtt voltam a férjemmel. Igazi háziasszony lehettem. Kényeztettem, levettem a válláról minden terhet, amit a közel 3 évben nem tehettem meg. A napjaim nyugodtan, kényelmesen teltek. Napoztam, főztem, ettünk, sétáltunk, jókat beszélgettünk. Élveztük, hogy együtt vagyunk. Új lakásunk berendezése is mélyítette kapcsolatunkat. Laci nagyon sokat cipekedett, de remélem megérte! Már annyi mindent odahordtunk, hogy lassan nem lesz hely. :) Már most az otthonunknak érezzük. Tágas, napos lakás, nagy erkély. Amikor csak tehetjük, kint étkezünk. Jól esik a napsütés, a friss levegő és az együttlét.

Pénteken délután elindultunk a közel 12 órás útra. Hajnalban érkeztünk meg. Örömmel öleltem meg lányomat. Ezt a pillanatot vágytam a legjobban. Nagyon jól esett bejönni abba a lakásba, amiből szívesen mentem el két hónapja. Meleg volt, szép, de  kicsit idegen. De csak néhány percre....Néha van olyan pillanat itt is, ott is, hogy keverem, mi hol  van, illetve keresek valamit ott, ami a másik lakásban van ott, ahol nem találom itt....Érthető, nem? :) Majd megszokom. Nem ritka az a mondatunk sem, hogy hazamegyünk....Svájcban is, itt is. Szóval két otthonunk van. De egy hazánk. :)