Amikor április 17-én /!!!!/ ezt a címet adtam a következő fejezetnek, nem gondoltam, hogy lustaságom megint arra vezet, hónapok telnek el, amíg újra írásra bírom magam és ennél többet is ki tudok magamból hozni.

Vicces a dolog, mert pár hete folytattam, de eltűnt....:)...

Lassan újra itt a tavasz.

Nagyon sok minden történt. Sajnos nem jegyeztem le érzelmeimet, a történéseket, benyomásokat. Ezek nagy része már el fog veszni, pedig akkor, ott, fontosak voltak.

A legjobb, hogy végre van egy kis munkám. Két kedves svájci családnál dolgozom. Takarítok. A sok itthon ülés után végre valami rendszeresség az életemben! Az egyik család a hirdetésemet olvasta, így keresett meg. Itt két pici - 2 és 4 éves gyerek van. /Nicolék/ A másik család pedagógus házaspár. :) /Mariannáék/ A hölgy ott tanít, ahol németül tanulok. Amikor a csoporttal gyalogtúráztunk a Gäbris hegyre, ő is kísérte a csoportot. Összebarátkoztunk. Majd augusztusban megkeresett, nem sért-e meg vele, ha felkér, segítsek neki. Azóta a védő angyalommá vált. Számtalan ügyes-bajos dologgal fordulhatok hozzá, segít. Sőt, ha gondom van, ő ajánlja fel, hogy mellém áll, oldjuk meg közösen! Nagyon sokat tanulok tőle.

 Nehezen zökkenek vissza az írásba. Nem jönnek a gondolatok. Nem erőltetem. Jó éjt, majd folytatom.